1. Ha csendesednek lépteim, S emlékek hagynak el, Hű az Úr, és velem marad Örök kegyelmével.

2. Ha elapadnak az erők, Meghallja a panaszt, És irgalma sziklájából Ő új forrást fakaszt.

3. Jézus nem megy el mellettünk. Ő mindenkit meglát, S lehajol, hogy meghallgassa Gondját és bánatát.

4. Őhozzá vigyük terhünket Ifjan és öregen, És a legdrágább minekünk Közelsége legyen!

5. Kegyelme közelségénél Nagyobb kincs nem lehet. Krisztus barátsága nekünk Így készít ünnepet.

• Szöveg: Anna-Maija Raittila 1979. • Fordította: Túrmezei Erzsébet. • Dallam: Adam Krieger 1656 (EÉ 116; A nap immár elenyészett).

Ismertető

Ezt a szöveget Túrmezei Erzsébet gyűjteményes kötetében találtuk (Énekek, énekfordítások, Budapest, 2023, 39.) A fordítás alapja Anna-Maija Raittila finn éneke (1979).

Az öregség versének szerzője az ének „keresztszüleinek” fölkérte az oului diakonisszaintézet igazgatóját és a kórházlelkészt, mivel nekik hivatásuk és személyes tapasztalataik révén rálátásuk volt az időskor kérdéseire. Az igazgató lelassított séta közben, hogy a nehezen mozgó emberek utolérhessék. A lelkész pedig aggódott azokért, akik éheznek, hogy karácsonyi ajándékot vehessenek a családnak.

Az ének a találkozás, a meghallgatás és a megosztás fontosságát hangsúlyozza, amikor fogy az erő. Erre a kapcsolatra a generációk között is szükség van. A kegyelem közelsége fontosabb, mint az ajándékok karácsonykor.

Túrmezei verse még gazdagabb tartalmú, mint a finn eredeti: erőteljesebben fogalmazza meg a testi és főleg a szellemi leépülés jeleit: „Ha elapadnak az erők”, „Emlékek hagynak el”.

A finn énekeskönyv nyomán az ének A nap immár elenyészett (EÉ 116) dallamát kapta meg. Adam Krieger kompozíciója (1667) telitalálat ehhez a témához.