1. Szenteltessék, Uram, a te nagy neved, Dicsérhetnek gyermekek is tégedet, Adjad, Uram, őnekik Szentlelkedet, Hogy Fiaddal ismerjenek tégedet!

2. Úr vagy, mégis jó irgalmas atyjuk vagy, A kicsinynek gondja viselője vagy, Sőt mindennek éltetője csak te vagy, Kérlek azért, e kicsinykét el ne hagyd.

3. No, azért ti, mindnyájan, kis gyermekek, Ne féljetek, de Istent dicsérjétek, Szent Fiáért mert irgalmas tinektek, A keresztség erről bizonyság nektek.

[4.] Altasson el ő Szentlelke tégedet, Világosítsa meg a te elmédet, Vigasztalja mindenkoron szívedet, És neveljen tisztességre tégedet.

• Szöveg: Bornemisza Péter 1565 körül, átdolgozta SzB. • Dallam: Debrecen 1778 (GyLK 697; Mindenkoron áldom az én Uramat).

Ismertető

Bornemisza Péter 1566 körül írta szép énekét Balassi János feleségének „gyermekek rengetésére”. Az eredeti versfőkben meg is találjuk Sulyok (Szulok) Anna nevét. A kilenc versszakos versből négyet választottunk ki, amelyek alkalmasak családi és gyermekéneknek, vagy akár keresztelői alkalomra is. A többi versszakokban a költő az őstörténeti bűnbeesésről elmélkedik, s bizonyságot tesz arról, hogy Krisztusban teljesedett be az ősi ígéret: Az Úr Krisztust feszíték keresztfára, / Ezekképpen Ádám helyére állna. A kiválogatott versszakok a gondviselő Istenről vallanak, aki Szentlelke által vezethet jóra, s Krisztusért gyermekévé tesz a keresztségben, és megerősítik, hogy a gyermekek kiemelt „feladata” a keresztyén közösségben az istendicséret. A záró strófa maga a szoros értelemben vett altató.

A vershez társított régi magyar zsoltárdallam (GyLK 697) alkalmasnak tűnik „rengetőnek”, egyszerű motívumokból építkezik, sorszerkezete A, B, C, B, melyben az A és C sorok tükörszerűen viszonyulnak egymáshoz.